Köszöntő
Alapítványunk az értelmi sérült, különösen a Down-szindrómával élő emberek életvitelének elősegítése érdekében jött létre.
Célunk, hogy a Down-szindrómás gyermeket nevelő szülők életét megkönnyítsük, a gyerekek életét vidámabbá, szebbé tegyük.
Szeretnénk közelebb hozni egymáshoz a hasonló cipőben járó családokat, hogy összefogásunkkal megmutassuk, az elsőre kilátástalannak tűnő helyzet nem is olyan ijesztő. Barátokkal, sorstársakkal közösen keressünk választ a minket érintő témákban.
Ha tanácstalan kezdő szülőként - esetleg már várandósan - fordulsz hozzánk, jó helyen jársz. Bizalommal fordulhatsz pszichológus szakembereinkhez, és tapasztalattal rendelkező szülőkhöz kérdéseiddel, és akár képzett bébiszittereink szolgáltatásait is igénybe veheted. Próbálunk segítséget adni abban is, hogy milyen szociális ellátásokat, támogatási formákat vehetsz igénybe.
Tervezett projektjeink keretében kiemelt figyelmet fordítunk gyermekeink korai fejlesztésére; az óvodás, iskolás és fiatal felnőtt korosztály számára alternatívákat keresünk a fejlesztésre, a szabadidő hasznos eltöltésére, munkavállalásra, minél önállóbb életvitelük megalapozására.
Az eseményeink pályázati forrásból a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Együttműködési Alap és a Miniszterelnökség támogatásával valósulnak meg.
Legfrissebb híreink

Down Tábor 2023
Az Alapítványunk évének mindig az egyik CSÚCSA, a Down-tábor, mégha ha nem is 100%- ig Down, hiszen segíteni bárkinek jó.
tovább
Speciális Olimpia Kölyök Sport program
A programja segít a kisgyerekeknek a világ minden táján felfedezni képességeiket és fejleszteni a sport és a játék erején keresztül. Több mint 125 országban van jelen, támogatva a gyerekeket, hogy mindegyikük kihasználhassa a benne rejlő lehetőséget és kihozhassa magából a legjobbat.
tovább
DM Magyarország támogatása
A DM Magyarország új boltot nyitott Pécsett március 23-án, a 16 és 17 óra között befolyt összeggel pedig a Fogd A Kezem Alapítványt és Pécsi Down Alapítványt támogatta.
tovább
Down-szindróma világnapja - A kozármislenyi labdarúgók ajándékkal készültek
A Down-szindróma világnapjára emlékezve, a vasárnapi Kozármisleny-Dorog mérkőzés kezdőrúgását Wirth-Horváth András végezte el a Pécsi Down Alapítvány képviseletében.
továbbKapcsolat
Pécsi Down Alapítvány
Elérhetőség:
7625 Pécs, Zöldfa u. 25
pecsidownalapitvanykukacgmailpontcom
Adószám: 18300628-1-02
Számlaszám: 11731001-20124661