Hírek

Anyu, én is táborba megyek – Down tábor 2021

Milyen érzés elválni a szülőnek gyerekétől, vagy a gyereknek a szülőtől hosszabb időre? Mindenkiben él egy-egy ilyen kósza emlék ezekről az első elválásokról. De nem gondoljuk túl, nem ragozzuk túl, hiszen ez az élet természetes velejárója… Kivéve persze, ha a dolgok kicsit máshogy alakulnak.
Anyu, én is táborba megyek – Down tábor 2021

A Dél-Dunántúli régióban idén elsőként szervezte meg alapítványunk azt az ottalvós tábort 2021. július 12-16. között, amely kimondottan Down-szindrómás gyerekeknek szólt. 18 gyerek gyűlt össze, amire első körben nem is számítottunk. Nagy volt az aggódás, főleg szülői részről. Ez nem véletlen: Down-szindrómás
gyermeket nevelni mély lelki kötődésekkel jár, szoros szülő-gyermek viszonnyal. Tizen- és huszonéves fiúk-lányok most először töltöttek egy teljes hetet szülők nélkül. És jól érezték magukat!

Szervezőkként olyan táborvezetőket szerettünk volna megszólítani, akikben hittünk, és olyan foglalkozásokat igyekeztünk kitalálni, amelyekben reménykedtünk, hogy elvarázsolják a gyerekeket. Nem csalódtunk! Tudtuk, hogy a zene milyen fontos szerepet tölt be ezeknek a gyerekeknek az életében, de arra nem számítottunk, hogy a közös éneklés olyan fejlesztő hatással lesz a gyerekekre, ami inkább meglepetésként ért minket, hiszen a gyerekek direkt fejlesztése először nem is volt cél. Az
önállósodás, a szülők tehermentesítése volt az elsődleges gondolat, amiért ezt a tábort szerettük volna megvalósítani. Jó emberekkel és sok szeretettel sikeredett ez sokkal többre: megszólalt, aki eddig nem beszélt, tisztábban és kerekebb mondatokban beszélt, aki eddig csak hadart. Mindezt 5 nap alatt.

És amit szóban nem lehet visszaadni: az az őszinte, szerető környezet, amiben ezek a napok teltek, a határaink megtapasztalása és sok esetben leküzdése, az ölelések, csillogó tekintetek, vágyak teljesülése –Meseország!

Az esemény pályázati forrásból a Magyar Kormány és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.